Tényleg így? Kételyek a Pride-ról... avagy Stonewall örökségének kilúgozása

8 éve járok a Budapest Pride-ra. 8 éve teljesen egyértelmű számomra, hogy ez a nap, a menet vagy felvonulás a kiállásról szól, és ott kell lennem. Egyszer sem hagytam ki. Több évig voltam önkéntes, egy évig szervező kurátor is a Szivárvány Misszió Alapítványnál. Ebben az évben elérkezett azonban az a pont, hogy igencsak elgondolkodtam róla vajon ennek így van-e értelme, és hogy én ott szeretnék-e lenni jövőre. Az érzéseim most nagyon ambivalensek, de szeretném e blogban megosztani komoly ellenérzéseim vagy inkább ellengondolataim.

Nyilván nem olyan érvek mentén ellenzem a felvonulást, mint amik el szoktak hangozni heteronormatív megközelítésben (minek feltűnősködni stb.), és azt sem gondolom, hogy az ellentüntetők miatt most stratégiailag fel kéne függeszteni a Pride-ot (mint már többen felvetették, főleg korábbi években). És nagyon jó volt, hogy most a bátyám is ott volt velem, meg egyre több ismerős és barát jött el, sőt most ott voltak sokan a diákjaim közül a PPK-ról, ami nagyon jó érzés volt, és nekik szintén fontos, hogy egy meleg tanárukkal lehetettek ott (legalábbis azt gondolom). S persze továbbra is lényegesnek látom a kiállást, a buzikkal szembeni elnyomás elleni fellépést, sőt a normák feszegetését, amivel pont az elnyomó normák ellen küzdhetünk. Én ezt látom Stonewall örökségének: a vegzáló rendőrökkel szemben fellázadó normaszegő buzikat, travikat. Ma viszont, mi, a rendőrök felügyelete alatt, a kordonok között bulizó "nyitottak" és toleránsok, vajon nem épp az elnyomás megerősítéséhez járulunk hozzá? Ez a nagy kérdés. 
Leírom a részletesebben.

Sokszor láthatjuk azt a jelenséget, amikor az elnyomással szembeni fellépés valójában az elnyomást erősíti meg. Hogyan? Hát úgy, hogy bizonyos megközelítések vakok maradnak az elnyomás mélyebb, rendszerbeli okaival szemben, és miközben elhitetik velünk, hogy nagyon sokat teszünk az elnyomás ellen, valójában a rendszer szépen a "háttérben" továbbra is teheti a dolgát, ráadásul a vele szembenálló erő el is gyengül, mert az emberek úgy gondolják, hogy már meg is tettek mindent. Tipikusan ilyen a tolerancia megközelítése. Ez alapvetően problémás egyrészt mert egy tipikus "én eltűrrek, bár más vagy" többségi attitűdöt erősíthet, másrészt mert azt az illúziót növeli, hogy a társadalmi elnyomás változása az egyéni elfogadáson, nyitottságon, tolerancián múlik, az egyéni érzéseken. A "másság" elfogadása (már a "másság" szó is valamihez képest lévő másságot feltételez, ami bizony a többségihez, normatívhoz képest más), a sokszínűség mint érték, a nyitottság jelszavai mind elégtelenek arra, hogy a elnyomó, normatív struktúrákat a társadalomban megkérdőjelezzék. Sőt ezek a megközelítések könnyen marketingizálódnak, és lesznek szelidített formában az amúgy szintén elnyomó, kizsákmányoló intézmények önigazolásának részeivé (pl. Benetton sokszínűség reklámkampánya, az EU szerveinek sokszínűséget hirdető programjai, Izrael melegpolitikája stb.) 
Nyilván ez a látásmódom abból a világnézetemből fakad, amely rendszerkritikus (erről lásd bővebben ezt a blogbejegyzésem): 
Rendszerkritika és marxizmus

A Pride-ot én azért tartom fontosnak, mert pontosan a normális - nem normális társadalmi tengelyét kezdi ki. Erről már írtam egykor, jelezve, hogy szerintem a Pride csakis akkor tölti be szerepét, ha provokatív, ha normaszegő, ha normafeszegető. (Ld. itt: A felvonulás (f)elé) Nagyon a szívemből szól ez a mostani Pride után született blogposzt is a normativitásról: (nagyon ajánlom): 
Pride után: a normalitás kis körei

Szóval nincs itt szükség semmilyen elfogadtatásra, elfogadásra, meg ilyesmire. Ez eleve azt sugallja, hogy a kisebbségnek meg kell küzdenie azért, hogy a többség elfogadja. Meg kell felelnie a többségnek, amelyik aztán majd kegyesen el fogja fogadni (de csak persze ha nem provokál, ha szépen viselkedik, ha nem lesz nagyon buzis, ha nem feszegeti a normáinkat stb.) Nem! Arra van szükség, hogy az a struktúra változzon, a normák rendszere (amely amúgy az emberek közötti és az ember és munkája közötti viszony rendszere), ami létrehozza az elnyomottságot. Arra, hogy ne merüljön föl a ki fogad el kit és miért kérdése...

Én így gondolkodom, s az évek során egyre inkább megerősödött ez a gondolatom. Úgy is mondhatom kiforrott társadalmi nézetrendszerem. Tehát én is változtam, de  szerintem a Pride is változott. Egyre unalmasabb lett, egyre zártabb, egyre kevésbé ellenálló. 
Az idei Pride-hoz kapcsolódóan mindenféle közegben nagy felháborodást keltett Andrea barátom performance-a és plakátja (erről egy jó cikkben ő maga nyilatkozik itt). Én mint hívő keresztény nem voltam megsértődve, ez egy dolog, de szerintem ez nem is bántó performance, hanem fontos provokáció, igen a nagymagyarországon faszos kép is (a normafeszegetés pont arról szól, hogy mítoszokat, kikezdhetetlen, "bánthatatlannak tűnő" mitikus toposzokat kezdünk ki, pl. a haza érzelgős, nosztalgikus és ugyanakkor macsó homofóbiával összekapcsolódó képét: igen, ez a gond, a goj motorosokkal és ezt kezdi ki ez a plakát, szerintem nagyon jól!). Amúgy ami ezután jött: a felháborodáshullám, jól mutatja azt, hogy egy ilyen provokáció hogyan hívja a felszínre a társadalmi normativitást. Igen, én úgy gondolom, hogy a változás érdekében néha pont elő kell  hívni ezt: az ellenállást, a dühöt, a normativitás felszínre kerülését. Hogy ez agresszív, hogy ez nem segíti az elfogadást? Így van! De hát Stonewall-ban (aminek elvileg /!/ örökségét folytatja a Pride) minden volt csak nem nyitottakvagyunkos, toleranciátsokszínűségethirdetünk, 'szépenbesimulunk a jórendőrbácsik állította kordonba' vonulás. Nem, ott harc volt, a normák feszegetése, forradalom, provokáció, a társadalom kihívása. Dehogy segítette az elfogadást (értsd a belesimulást) ez akkor! Épp kiélezte az ellentéteket, felháborodást keltett, agresszív visszavágás volt. 
Nem gondolom persze, hogy minden Pride-on füstbombákat kell dobálni, meg kell rohanni a rendőröket stb. De azt gondolom, hogy sem az amszterdami vagy londoni karneváli Pride (ami nem vesz tudomást a súlyos elnyomásról, amik abban az országban is élnek buzi és nem buzi emberekkel szemben), sem a budapesti toleranciamenet nem méltó Stonewall örökségéhez. Azt már csak nevében viszi tovább. Én ezen a Pride-on szembesültem ezzel leginkább.

Úgy éreztem, az ominózus provokatív megnyilvánuláson kívül az idei Pride igazából egy a maguk nyitottságát ünneplő, többségében talán heteró tömeg (ami nem önmagában baj, hanem mert ez ebbe a "mi toleránsak vagyunk" szlogenjébe ágyazódik), cégek által turbózott, kordonok közötti bulizása vagy sétálgatása volt. "Toleranciamaszturbáció" - ahogy egy ismerősöm fogalmazott. 
Alig voltak transzparensek, travit egyet láttam talán (hol tartunk??).  De felengedtünk lufikákat (egyesek könnyes szemmel... én inkább hányingerrel küzködve), köszöntöttük százszor a szimpatizánsokat, elmondtuk, hogy milyen kurvára nyitottak vagyunk mi, és majd lassan a társadalom is az lesz, hogy nem kell félni tőlünk (sic!). Jót táncoltunk, integettünk a három ablakon kinéző emberkének. A bolond polgármestert meg a nagy nyitottságunkban nem engedtük be. Nagyon szuper! :( 
Nem a bulival van a baj amúgy, ha az nem öncélú, de nem látom, hogy azon túl, hogy jól érezzük magunkat táncolva, ez most mit is hoz, ha se travik, se transzparensek, se kiállás, se provokáció, se semmi... Ja és amúgy a kamionoktól távolabb meg a menet amolyan toleránsan elsétálgatunk a lezárt Andrássyn feeling volt, tiszta vicc, de tényleg... 

Tényleg így? Így kell? Ez a változás iránya? Ez Stonewall öröksége? Vagy inkább annak teljes kilúgozása...

A cégek amúgy persze tök jó, hogy kiállnak értünk, de tökre örülnék, ha kiállnának mondjuk hajléktalanok, a mélyszegénységben élők, a börtönből szabadulók ügyei mellett is ugyanígy, meg néhány a saját munkásai ügyei mellett, akiket amúgy közben rendesen kizsákmányol. Annak meg különösen örülnék, ha nem arra használná fel Pride-ot, hogy megmutassa: a cég aztán milyen nyitott, meg amúgy vedd meg a termékeit kedves toleráns vagy meleg vásárló. Nyilván ez összetett (mert sokféle cég van), de mint látszik, erős fenntartásaim vannak a sokak által üdvözölt cégek kiállásával szemben, amihez ebben az évben az a fajta kamionjukról nyomott nyitottakvagyunkos szöveg még rátett egy nem kicsi lapáttal ebben az évben.

És a kordonok. Hát igen. Az elején még elhittem, hogy erre nekünk van szükségünk. De most már, bocs, de nem veszem be a rendőrség dumáját, amelyik egyébként nem képes megvédeni a Pride-ra érkezőket, ehelyett a társadalmat jól megvédi tőlünk, a tömegtől. Mert szerintem a kordonok célja már ez: elszeparálni a menetet, csökkenteni a láthatóságát, sőt az embereket dühössé tenni, akik a környéken laknak... Végső soron szétválasztani az embereket a kreált határvonalak mentén (ezeket a határvonalakat a hetero szimpatizánsok állandó emlegetésével amúgy a Pride is szépen húzogatta). Ehelyett inkább az egyre kevesebb támadó ellentüntetőt kéne leszerelni, izolálni, s minket valóban megvédeni. Ennyi. Nekem elegem van a kordonokból, és nem hiszem, hogy valóban kellenek. 
Emblematikus volt, hogy egy kedves ismerősöm eljött a családjával, gyerekeivel a városligetbe a piknikre, de hiába volt egy bejárat a kordonon közel a piknikhez (ahol rendőrök ki-be járkáltak), nem engedték be őket, nem jutottak be. A kerítésen keresztül tudtuk üdvözölni egymást... Nagyon furcsa, dühítő érzés volt. Azt hiszem, nekem ez a jelenet tette be a kaput. Engem ne zárjanak lágerbe a biztonságom címén, s ne válasszák el mint két világ azt, ami összetertozik! Mintha egy elszeparált táborban lennénk. Ahogy tesóm mondta: "teremtettek nekünk itt egy külön világot, ahol minden szuper, de csak a kerítésen belül." 
Kedves buzi, majdnem buzi és nem buzi barátaim! Elhiszem, hogy erre többen azt mondjátok, "dehát olyan jó volt magunk között, nyugiban egy jót bulizni a menetben, s aztán a pikniken". De tényleg ez jó nekünk? A külön világ, ahol rendőri elzárás és felügyelet mellett jót bulizhatunk?

Hát nekem ez a kordonos, nyitottakvagyunkos, toleranciás, belesimuló, jajneprovokáljunk, bulizzunkegyjótamagunkillúzióvilágában Pride már nagyon nem jön be, és nem tudom az-e, amivel tudok azonosulni... (leginkább nem). Az történik itt, amiről az elején írtam: ez a Pride már nem az elnyomás elleni küzdelmet szolgálja,, hanem inkább megágyaz a rendszerszintű elnyomásnak. 

Szóval még nem tudom, mi lesz jövőre. Lehet, hogy én is papi ruhát öltök (az még hiteles is lenne részemről :)!), viszek valami provokatív táblát és megyek kordontbontani. Aztán majd látogassatok meg a börtönben és/vagy a sebészeten (hozzatok bablevest)! :) A forradalom áldozatokat is kíván... Persze no para, lelövetni nem akarom magam. A buziság mártírja nem lennék még... 

Meglátom mi lesz. De ha ugyanilyen marad a Pride, akkor nagy a valószínűsége, hogy én nem akarok ebben így résztvenni, és valami megbontót találok ki, másokkal együtt persze...

Akik meg jöttetek most velem, vagy akik a biztatásomra jöttetek el, és jól éreztétek magatokat. Tök jó! Sajnálom, hogy én viszont pont most jutottam el arra pontra, hogy már nemigen tudok azonosulni azzal, amire hívtalak titeket... :( Sorry! Majd jövőre meglátjuk. :)

De addig legalábbis szeretném, ha lenne dialógus erről, ha a szervezők és mások meghallanák ezt a kritikus hangot (amivel egyébként nem vagyok egyedül, és ehhez kapcsolódóan még lesznek események majd). Ezért is írtam ezt a blogposztot...